Perselus idegesen járkált fel-alá a házban. Nem tudta, mit tegyen. Szíve szerint azonnal a nő után indult volna, de ott volt a két gyerek. Őket nem hagyhatta magukra.

- A rohadt életbe! Ilyenkor nincs senki ebben a nyomorult házban! – Kezével óriásit ütött a falba, majd ledobta magát a kanapéra. Idő közben Antonius és Heléna ismét lejöttek az emeletről. A kisfiú valamivel nyugodtabbnak tűnt, de nem nagyon akaródzott neki megszólalni.

- Nem lesz semmi baj, visszahozom az anyukádat. Ígérem. – A kicsik fáradtan bújtak a férfi mellé és merültek mély álomba. Félóra múltán Piton ajtónyikorgásra lett figyelmes. Fejét gyorsan hátrakapta, remélte a nő tért vissza, de csalódnia kellett.

A nappali bejáratánál egy eléggé megtépázott kinézetű fiatal boszorkány állt. Hosszú szőke haja szanaszét bomlott fonatából, de mindezek ellenére teli szájjal mosolygott.

- Szia Perselus! ’át már nem is üdvözlöd a váhratlan vendégeket? – közelítette meg kis sértettséget tettetve a kanapén ülő férfit.

- Szia Gabrielle, hát te hogy kerülsz ide? Úgy tudtam, még egy hónapig Romániában leszel Charlie társaságában.

- Nos, a sárkányok kicsit másképpen vélekedtek efelől. – Ekkor vette észre a Piton ölében fekvő kicsiket. – Na azért ilyen régóta nem vagyok el. – Perselus értetlenül nézett a kék szemekbe.

- Ja, hogy ők! – Idő közben föltornázta magát és sietősen elkezdett öltözni. – Figyelj, most nincs időm. Mennem kell. Hermione bajban lehet és segítenem kell rajta. Vigyáznál a kicsikre, ha megkérlek?

- Persze, de legalább annyit mondj, ’ogy kicsodák. – Ezalatt a gyerekek fáradtan pislogtak az új jövevényre.

- Oh. A szőke kislány Heléna Malfoy, Draco lánya. A fekete kisfiú pedig Antonius Granger, Hermione és… az én fiam. – A lány álla szinte a padlót verte és kissé meg kellett ráznia fejét, hogy észhez térjen.

- Mi? Neked van egy gyereked?

- Igen, de ezt majd később. Draco egy óra múlva itt lesz. Majd ő mindent elmagyaráz csak mondd neki, hogy kiderült az igazság. Ő érteni fogja – azzal választ sem várva elviharzott. A szőke boszorkány értetlenül állt az események fölött.

- Oké gyerekek én Gabrielle Delacour vagyok, Fleur Delacour ’úga, vagyis Bille feleségénehk a ’úga vagyok. – A kicsik bólintottak egyet értésük jeleként, majd összekuporodva visszafeküdtek alkalmi fekvőhelyükre.

Piton hosszasan gondolkozott, vajon hova is mehetett a lány. Végül nem tudott mit kitalálni így elment arra a helyre ahova minden ember a végső elkeseredésében megy. Megkereste Hermione szüleinek sírját. Már messziről kiszúrta a földön kuporgó nőt, így megszaporázta lépteit. Mikor odaért, a nő ijedten fordította felé tekintetét.

- Hermione... – lihegte Piton a gyors futás miatt. – Ez nagy butaság volt. Valami bajod is eshetett volna! – Kezét a nő felé nyújtotta, aki kis habozás után elfogadta a segítséget. – Gyere, menjünk haza! – Ám ekkor több pukkanás szerű hangot is hallottak. Minden felől pálcák szegeződtek rájuk. Innen már nem volt menekvés. Piton óvón a háta mögé terelte a lányt, mire egy hisztériás hang szólalt meg az egyik csuklya alól.

- Nocsak-nocsak Piton! Nem is tudtam, hogy ilyen lovagias is tudsz lenni! – Fejéről levette a csuklyát és a hanghoz már egy név is társult.

- Bellatrix, hát te még élsz? – kérdezte kissé gúnyosabban a kelleténél. A fekete hajú nő szája széle megremegett, de uralkodott magán.

- Ugyan Piton, ezzel nem mész semmire! Nem foglak titeket azonnal megölni, előtte elszórakozunk egy kicsit. Van egy kis elszámolni valónk te mocskos áruló! – Pálcát tartó keze a magasba emelkedett és már indította is támadását kiszemeltje ellen.

- Crucio! – találata nem ért célba. Ugyanis Hermione összeszedve minden lélekjelenlétét a férfi elé ugrott. – Mit csinálsz Sárvérű?! Nem lesz elég, amit később kapsz? Még repetázni is szeretnél? – gúnyos kacaj futott végig a csuklyás alakok között, míg a lány kínjában a földön vonaglott. Piton nem tudta tovább nézni és puszta kézzel esett neki Lestrangenek. A következő pillanatban már ő is a földön találta magát és több átok ért célba mindkettőjük testén.

.oOo.

Egy óra elteltével Draco hazaérkezett, viszont nagy döbbenetére a nappali kanapéján egy szőke nőt talált, aki kedvesen álomba ringatja a gyerekeket. Felemelt pálcával közelített a nő felé. Mikor az észrevette kissé elfintorodott.

- Nocs’ak egy Malfoy! – Szinte köpte a szavakat, mintha valami undorító csótány lenne előtte.

- Igen, az vagyok. De még mindig nem tudom, hogy maga ki? Hol vannak a többiek? Mit keres itt? – A lány fáradtan kászálódott föl, de vigyázott, nehogy felébressze a szunyókáló kicsiket. Kezével intett a konyha felé. Draco követte a nőt, de közben végig rajta tartotta pálcáját.

- Szóval a nevem Gabrielle Delacour, Fleur testvére vagyok. Valamint Rendtag. Eddig Sarlie-val voltam Romániában egy afféle kutatás miatt. Előbb jöttünk ’aza, mert közbejött valami. Perselus elment ’ermione után, nem tudom mi okból. Azt mondta üzeni neked, ’ogy minden kiderült. – Megvonta vállát és leült az asztalhoz. Draco lassan leeresztette a pálcát és szintén helyet foglalt.

- Értem és köszönöm, hogy vigyáztál a srácokra, de mégis mi történt? – A lány csak bólintott egyet.

- Én nem tudom, mikor ideértem, már csak Perselus és a két gyerek volt itt. – Draco kissé felhúzta egyik szemöldökét és úgy tette föl kérdését.

- Perselus? Mi ez a megszólítás és hogy-hogy még élsz emiatt? – A lány apró kacajt engedett meg magának.

- ’osszú történet, de legyen. – Kék szemeit Draco arcába fúrta és úgy kezdett mesélni. – Mi a szüleimmel Franciaországban éltünk. Úgy két éve ’alálfalók támadtak ránk… a szüleimet megölték, engem pedig megkínoztak. – Itt kis szünet következett. – Össze-vissza vertek, és majdnem meg is erőszakoltak, de akkor megérkezett Perselus és Sarlie. – A fiú csak bólintott, hogy folytassa. – Ők mentettek meg, az utolsó évemet már itt végeztem a Roxfortban. Aztán beléptem a Rendbe.

- Szóval ezért szólítod a keresztnevén!

- Igen, tudod azok az emlékek még ma is bennem élnek. Csak kettejükben bízom, senki más közeledését vagy érintését nem tudom elviselni. Az is furcsa, hogy a gyerekekkel így elvoltam.

- Rendben, de még mindig nem tudom mi történt amíg… - Hangos sikítás és keserves gyereksírás zavarta meg a beszélgetést. Mindketten odarohantak a zaj forrásához, mely Antonius volt. Hosszú ideig próbálták megnyugtatni, kevés sikerrel.

Közben már a Rend tagjai is idő előtt visszatértek a megbeszélésről, s mindenki értetlenül figyelte a gyerekeket. Végül Heléna és az újonnan megjelent Teddy vették kezükbe az irányítást.

- Ne bőgj már! Mondd el, mi a bajod! – förmedt rá a kelleténél idegesebben a kékhajú kisfiú. Antonius apró szipogások közepette nézett rá társaira.

- Mi történt? – kérdezte megszeppenve Heléna.

- Láttam valamit. Álmodtam és olyan szörnyű volt!

- Mit álmodtál öcskös? – kérdezte Draco és közben az ölébe vette a még szipogó gyereket. Ez alatt két kis társa szorosan fogta Antonius kezeit.

- Azt álmodtam, hogy anyáék bajban vannak. – Draco idegesen fészkelődni kezdett.

- De miért ment el Hermione a házból? – Válasz a lányától érkezett.

- Azért, mert Antonius kihallgatta, amit Keriék beszéltek, aztán meg átváltozott görénnyé! De vissza már nem tudott és csak Perselus tudott neki segíteni! Mert, hogy ő az apukája, és… aztán visszaváltozott. De utána meg csúnyát mondott Kerire ő pedig elrohant! – hadarta minden átéléssel.

- Oké szóval már mindent tudsz. – A kisfiú bólintott egyet. – Akkor most részletesen meséld el mit is álmodtál.

- Ott voltak a temetőben, sok fekete ruhás, gonosz ember volt körülöttük… Bántották őket, kínozták. Anya sikított, a gonosz néni pedig nevetett. Apa kiabált, aztán fejbe vágták és elájult. Utána egy börtönre emlékszem. Sötét volt és hideg. Az a gonosz néni megint ott volt és azt mondta nekik estére itt lesz, és akkor büntetést kapnak!

- Valami másra emlékszel még? – tudakolta tovább Harry.

- Nem tudom, olyan sok minden van, és fáj a fejem. – Antonius ismét elkezdett sírni. Ekkor viszont Heléna vette át a szót.

- Tony csináld azt, mint a múltkor! Tudod, amikor én is láttam az álmodat meg Teddy is. Mi majd elmeséljük! Jó? – A felnőttek megdöbbenve hallgatták a gyerekek beszélgetését. Aztán valami furcsa energiahullám futott keresztül a szobán, és a gyerekek szinte egyszerre kezdtek el sírni.

- Látom, ahogy kínozzák őket a temetőben, aztán elviszik őket egy házba. Nagy ház hatalmas kerttel – suttogta Teddy.

- Hogy néz ki a kert? Látsz még valamit? – sürgette Harry.

- Nem tudom egy… egy nagy madarat. Egy fehéret azt hiszem olyan, mint aminek szép a tolla olyan legyezős.

- Egy fehér páva! – vágta rá Draco. – Gonosz nő az pedig biztos a nénikém lesz. Te jó ég, a Malfoy birtokon vannak!

- Van még valami! – szólt közbe Heléna. – A börtönben… az egyik sarokban van valaki! Sír és fél, Perselus közelebb megy. Egy szőke hajú néni, de tele van sebekkel. – Itt már elsírta magát. – Azt hiszem úgy szólították, hogy Cissy. – Draco arca elsápadt. Mindenki tudta kiről is van szó, hiszen Narcissa Malfoy köztiszteletnek örvendett.

- Anya. – Draco hangja elhalkult, alig lehetett érteni. – Ezt nem értem, hiszen ők az ő oldalán állnak. Akkor miért van tömlöcben? – kérdőn nézett az igazgatónőre.

- Nos Mr Malfoy ezt nem így akartam elmondani önnek, de a szüleiről két hónapja semmi hír. Ezek szerint Voldemort már nem tekinti őket a szolgáinak… Sajnálom. – McGalagony hangja gondterhelten csengett.

- Potter, segítenünk kell rajtuk! Azonnal!

- Egyetértek, akkor úgy nézem emberek… megkezdődik a végső csata. – Halk morajlás futott végig a szobán, majd egyöntetű menjünk választ hallatva mindenki elrohant szervezkedni.

.oOo.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.